Búcsúzunk kollégánktól és barátunktól, Lacsán Istvántól
Az Összehasonlító Jogi és Jogelméleti Intézet nevében mély megrendüléssel tudatjuk, hogy kollégánk és barátunk, Lacsán István 2025. július 23-án elhunyt. Végső búcsút 2025. augusztus 22-én vettünk tőle. Pista – ahogyan mindannyian hívtuk – fontos tagja volt az Intézet és az Állam- és Jogtudományi Kar közösségének. Ugyan főállása az ügyészségen volt, hivatásának és kötelezettségének tekintette az oktatást, amelynek mindig lelkiismeretesen tett eleget, évtizedeken át, előbb tanársegédként, majd adjunktusként, végül pedig címzetes egyetemi docensként. Évtizedek alatt megszerzett mély, gyakorlati, szakmai tudását hallgatók sorának, generációinak adta át. Oktatott jogelméletet, jogbölcseletet, jogi alaptant.
Igazi tanáregyéniség volt, aki az absztrakt, elvont jogi fogalmi rendszereket gazdag, életszerű példákkal tudta megvilágítani. Képes volt még a legelvontabb normaszövegeket is úgy elmagyarázni, hogy maradandó tudássá változott minden figyelmes hallgatónak. Példás oktató volt minden értelemben. Nemcsak azért, mert minden órát magas színvonalon és precízen tartott meg, hanem azért is, mert egyetlen fogalmat sem magyarázott el anélkül, hogy ne tett volna mellé egy szemléletes, gyakran meglepő, de mindig találó példát. Ritka pedagógiai érzékkel és tehetséggel rendelkezett, amely bármely oktatási intézményben kincsnek számít. Pályája végén, már nyugdíjasként, pro bono folytatta a tanítást. Teljes lelkesedéssel, hiszen számára a tanítás maga volt az élet. Halála előtt nem sokkal még tervekről beszélgettünk. Egy új, korszerű tankönyvről, amelyben különösen nagy gondossággal dolgozta volna át a jogi alapfogalmakat, amelyek elsajátíttatására mindig is nagy hangsúlyt fektetett. Egy volt hallgatója mondta nemrég: „Sokáig megéltem abból a tudásból, amit Lacsán tanár úrtól kaptam. Még a szakvizsgán is segítettek a példái, mert úgy vésődtek be az ember elméjébe, mint semmi más.”
Kollégaként mindig lehetett rá számítani, legyen az helyettesítés vagy sürgős feladat ellátása. Minden személyes találkozásunk derűsen, jó légkörben telt. Olykor csipkelődő humora segített oldani a hétköznapok feszültségeit is.
Az Intézet minden munkatársa tisztelte őt, mint szakembert, és szerette, mint embert. A közösség, amelynek része volt, most szegényebb lett. Hiányozni fog bölcsessége, tapasztalata, gyakorlati tudása, amely hidat jelentett elmélet és gyakorlat között. Hiányozni fog továbbá az a tudományt is előre vivő állandó kételkedése és kíváncsisága, amelyet a „De miért?” kérdéseiben adott a világ tudtára, természetesen törekedve arra, hogy a miértre a válaszokat is a tőle megszokott magas szintű precizitással találja meg.
Mi is ezt kérdeztük a betegsége, majd nem sokkal később a halála hírére: De miért? …és erre nem kaphatunk már választ.
Nyugodj békében, Pista!
